Egyesületünk működése

Egyesületünk fenntartását az éves tagdíjakból, az óvodai és iskolai foglalkozások bevételeiből, valamint felajánlásokból fedezzük. Munkánk alapja a tagok és a támogatók elkötelezettsége.

Egyesületünket egy ötfős vezetőség irányítja, melynek tagjai az elnök, a könyvelő, a jogi tanácsadó és két pedagógus. Ez a struktúra biztosítja, hogy a szakmai és a szülői szempontok egyaránt érvényesüljenek a döntéshozatalban.

A vezető tisztségviselők (elnök, könyvelő, jogi tanácsadó) egyúttal szülők is, így gyermekeik révén közvetlenül képviselik a családok érdekeit és igényeit. A felmerülő kérdéseket a vezetőségen belül vitatjuk meg, majd a kidolgozott javaslatainkat a közgyűlés elé terjesztjük.Elnökünk, könyvelőnk, jogi tanácsadónk és informatikusunk társadalmi munkában, fizetés nélkül járul hozzá az egyesület működéséhez. Pedagógusaink a munkájukért jelképes díjazásban részesülnek.

Közgyűlés és rendezvények

Évente egyszer online közgyűlést tartunk, ahol részletesen beszámolunk az elmúlt év eseményeiről, pénzügyi helyzetéről és a jövőbeli tervekről. Tapasztalataink szerint az online forma megkönnyíti a részvételt a nagy távolságok miatt. A közgyűlésen minden tagnak lehetősége van véleményt nyilvánítani és szavazni.

Az év során több nagyobb rendezvényt is szervezünk, amelyekre az egyesület minden tagját szeretettel várjuk:

  • Mikulás-ünnepség
  • Farsang
  • Közös évzáró

Vezetőség

Steiner Emese

Steiner Emese

2020 októberében, három év MAGYE-tagság után ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a MAGYE elnöki tisztségét, amit azóta szívügyemnek tekintek. Svájci férjemmel és két kislányommal Samstagernben élünk és heti rendszerességgel látogatjuk a magyar óvodai és iskolai foglalkozásokat. Miután kétnyelvű család vagyunk, nagyon fontosnak tartom, hogy legyen a gyermekeimnek egy aktív magyar környezete, ahol tökéletesen elsajátíthatják a magyar nyelvet. Én magam nem rendelkezem pedagógiai végzettséggel,éppen ezért velem az adminisztrációs felületen, illetve a szerdai óvodai csoportban és az adliswili iskolánál találkozhattok, ahova a gyermekeim járnak. Azonban bármilyen kérdéssel/kéréssel bizalommal fordulhattok hozzám.

Schvoy Bernadett

2022 október óta élek a családommal Langnau am Albisban. Már a költözés előtt felvettem Emesével a kapcsolatot, úgy gondoltam, hogy a magyar óvoda sokat segíthet a nagyobbik fiamnak a kezdeti nehézségek idején. Örülök, hogy a feladatok révén támogathatom az egyesület működését. Magyarországon a Deutsche Telecom System Solution Hungary nevezetű cégnél könyvelőként dolgoztam, szeretném az ott megszerzett tudásomat és tapasztalatomat tovább bővíteni és hasznosítani. Felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkezem, amely komoly segítség lesz az itteni könyvelésben.

Schvoy Bernadett
Dr. Jakab Kata

Dr. Jakab Kata

2013 januárja óta élünk Svájcban, akkor még két kétgyermekes szülőként döntöttünk a váltás mellett. Azóta az itt született harmadik fiúnkkal is rendszeresen vagyunk résztvevői a MAGYE-rendezvényeknek, iskolának és játszócsoportnak. Emese felkérésére nagyjából 2021 eleje óta segítem az egyesület munkáját jogi kérdésekben. Otthon az ELTE jogi karán diplomáztam és dolgoztam különböző pozíciókban tíz éven át jogászként. Itt Svájcban 2019 februárja óta folytatok a Zürichi Egyetemen jogi tanulmányokat, hogy a mesterszak elvégzése után itt is folytathassam szeretett szakmámat.

Kovács Krisztina

2004 márciusa jelentős változást hozott az életemben: Budapestről Zürichbe költöztünk akkor 6 hónapos kislányunkkal, akit 3 év múlva beirattunk a Magyarajkú Gyermekekért Egyesület játszócsoportjába. A foglalkozás nemcsak neki, hanem nekem is nagyon megtetszett és mivel épp pedagógust kerestek, örömmel vállaltam el a feladatot: 2007 óta dolgozom az Egyesületnél. Magyarországon tanári diplomámat később a Külkereskedelmi Főiskola elvégzésével egészítettem ki, Svájcban viszont visszatértem eredeti szakmámhoz. 2011-ben elvégeztem a Pädagogische Hochschule HSK (Heimatliche Sprache und Kultur) továbbképzését, jelenleg a keddi, szerdai és csütörtöki játszócsoportban dolgozom „Ági nénivel”, valamint Adliswilben a 5-6.osztályosokat, Zürichben pedig a 3. osztályos magyar iskolásokat tanítom.

Kovács Krisztina
Vasas Ágnes

Vasas Ágnes

A nagy döntést 2000-ben hoztuk meg, hogy kisiskolás gyerekeinket a svájci “jólevegőn” neveljük fel. Az első évek beszoktatási és gyereknevelési kihívásai után alapítóként, 2006 óta dolgozom a MAGYE-nél. Magyar tanítónői diplomámat itt, Svájcban Spielgruppenleiterin – és HSK továbbképzéssel egészítettem ki. Jelenleg minden óvodás csoport Ági nénije, valamint a 2. osztályosok oktatója (és néha nevelője is)vagyok.

Pedagógusok

Volf Éva

Volf Éva

Magyarországon rajz- és vizuális kommunikáció szakon szereztem diplomát, majd 2009-ben költöztem Svájcba. Az itt töltött évek során több családnál dolgoztam bébiszitterként, ami rengeteg értékes tapasztalatot adott a gyermekekkel való foglalkozás terén. 2017-ben megszületett a kislányom, akivel kezdetben együtt jártunk óvodába, jelenleg pedig már iskolás. Jelenleg a hétfő délutáni óvodai csoport egyik óvó nénijeként dolgozom, emellett szükség esetén helyettesítek a szerdai iskolai foglalkozásokon, valamint az anyanyelvi fejlesztő órákon is. Könnyedén megtalálom a közös hangot a gyerekekkel – legyenek akár kicsik, akár nagyobbak –, és örömmel támogatom őket fejlődésükben.

Magdics-Dudás Krisztina

Pedagógusi pályafutásomat Budapesten kezdtem egy kéttannyelvű iskolában. Az itt töltött nyolc tanév során felső tagozatos diákoknak tanítottam történelmet, valamint hon- és népismeretet. A gimnáziumi munkába is belekóstoltam, ahol történelmet, illetve mozgóképkultúrát és médiaismeretet oktattam. 2022 nyarán a férjemmel Zürichbe költöztünk. Még ugyanebben az évben bekapcsolódtam a Zürichi Magyar Iskola és Óvoda életébe, majd a 2024/25-ös tanévtől az adliswili iskolában is lehetőséget kaptam kisdiákok oktatására.

Magdics-Dudás Krisztina
Kovács-Fehér Judit

Kovács-Fehér Judit

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán tanító szakos diplomámat 2013-ban szereztem kitűnő eredménnyel. Három lánygyermek édesanyja vagyok: úgy érzem, pedagógusként (is) egy fontos mérföldkő az életemben, hiszen egészen újszülött kortól tapasztalhattam és figyelhettem meg a gyermekek fejlődését. 2022 tavaszán költöztem férjemmel és három lányommal együtt Svájcba. Kiérkezésünk pillanatától kezdve a Zürichi Magyar Iskolában és Óvodában dolgozom, majd 2024 őszétől itt, a Magyarajkú Gyermekekért Egyesületben kezdtem el tanítani. Saját gyermekeimen, valamint az általam tanított gyermekeken is látom, hogy egy magyar közösség milyen fontos az anyanyelvi kommunikációs kompetenciák fejlesztése, valamint a társas kapcsolatok építése szempontjából az életükben egy más nyelvvel és kultúrával rendelkező országban. Pedagógusként vallom, hogy lehet a tanulás játék és a játék is tanulás. Hatalmas örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ennek a közös munkának, játszva tanulásnak én is részese lehetek hétről hétre az első osztályban.

Informatikus

Schvoy Norbert

Schvoy Norbert

2022 őszén költöztünk Svájcba, miután a nagyobbik fiúnk elkezdett a magyar óvodába járni, végül én is bevonódtam a MAGYE életébe informatikai szempontból. Elsőre átvettem a meglévő weboldal karbantartását és a tartalmak frissítését. Majd elkezdtem dolgozni az egyesület új weboldalán is. Azóta pedig az új weboldal elkészültével, továbbra is ellátom a felmerülő informatikai teendőket.